2008. máj. 5.
- » A történet szereplői
- 2008. máj. 5. 10:29 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Még mindig emlékezem. Ha teljessé akarom tenni az elmúlt három hónapot, muszáj ínom azokról, akik az életem részét képezték. Az emberek, az arcok, egy-egy kedves történet, barátságok... Ezeket sosem felejtem el. Most róluk írok...
Ali:
Azt hiszem, a kép is találó róla. Ő egyszerűen ilyen. Nagymenő, 19 éves srác, Németországból, török felmenőkkel. Aki azt hiszem, életében először lépett ki a nagybetűsbe az önkéntességgel. Viszont ami nagyon fontos, és engem megragadott: lehet rá számítani. Sokmindent a szájába kell rágni, ami a munkát illeti, de amikor bajban voltam, ő volt az egyetlen, aki mellém állt, és segített. Ez az, amit soha nem fogok elfelejteni neki.
Altu:
Altuval úgy találkoztam először, hogy ő nem éppen volt józan. Azt hiszem, én is akkor ittam első görögországi úzómat. Még a legelső szombat este, amikor lejöttünk a bárba. Csak korzóztam egyet a placcon, és láttam, hogy valakinek ugyanolyan telefonja van, mint nekem. Ennek olymértékben megörültem, hogy azonnal odaléptem Altuhoz, és mondom "hé! nekem is ilyenem van!". Amennyit neki ebből sikerült felfogni... hm... Aztán persze minden más lett. Laktunk együtt, főztem neki finomakat (disznóhúsmenteset) és nagyon megszerettük egymást. Reggelente mindig török zenét hallgatott, és mesélt az otthoni dolgokról, és rendszerint elsírta nekem, hogy hiányzik az anyukája. Egyébként meg rendszerint Mátéval pörögnek, és partiarcoskodnak. Ő lett a fogadott öcsém, akit sosem fogok elfelejteni, és mindig az marad.
Andreas:
Vele úgy találkoztam, hogy ültem a bárpultnál, épp Mátéval beszélgettem, és felfigyeltem, hogy egy kifejezetten intelligens forma fickó beszélget mellettem, időnként odafordul, és nekünk is magyaráz valamit. Igazi színfolt volt akkor a sok furcsa férfi között. Bulizós partiarc ő is. Gyakran jártunk együtt ide-oda. Egyik élményem az vele, amikor randomszerűen olyan esténk kerekedett, mintha randiznánk (pedig szó sem volt erről) Épp Loutraki-ba készültem (ez előre le volt fikszálva) és már majdnem elindultam az ifi centerbe, amikor csöngettek. Andreas volt az. Én épp egyedül, puccba vágva. Miután elkészültem, együtt mentünk az ifi centerbe, ott ittunk valamit, majd szépen kettecsként át Loutraki-ba. Ahol persze vártak a többiek. Mindig nagyon rendes volt velem, jó barátok lettünk.
Anicka:
A lány, aki mindig mosolyog, mindig jókedvű, és színt hoz az emberek életébe. Mindeközben pedig lehet vele komolyan is beszélgetni. Tettem ezt én is néhányszor. Neki hála, az ortodox szent három napom gyönyörű volt. Nagypéntek este leugrottam valamiért a Beach Flat-be, és ottragadtam. Majdnem éjszakába nyúló beszélgetésünk volt.
Anna:
Ő is szintúgy a mindig mosolygós, mindig kedves karakter. Sosem felejtem el, ahogy széles vigyorral az arcán üdvözöl. "Ditteeeeeeeeee!!!" felkiáltással. Talán az egyetlen ember, aki ki tudta mondani rendesen a nevemet. Talán ez azért van, mert német, és a Ditte név eredendően német.
Annika:
Egy bájos finn lány. Sajnos kevés időt tudtunk együtt dolgozni, pedig vele jó volt. Láthatóan hasonlóan rajongunk a gyerekekért, és ez látszott is. Rendszerint úgy mentünk be az óvodába, hogy a kicsik megrohanták, nagy-nagy "Annika!!!" felkiáltásokkal. Ő pedig nagyon örült mindennek.
Balázs:
Ő az, akin hatalmas nagy személyiségfejlődés mutatkozott a három hónap alatt. Eleinte nehéz eset volt, meg kell hagyni, de most már nagyon is jóban lettünk. Együtt dolgoztunk a magyar esten. Rengeteget próbáltunk, zenéltünk közösen, ami összekovácsolt minket. Jó volt vele együtt zenélni, még akkor is, ha rugdosni kellett időnként. Elmondása szerint örült a rugdosásnak.
Christina:
Ő foglalkozik itt a gyerekekkel. Csütörtökön és pénteken workshop-okat tart. Elvileg úgy volt, hogy majd vele fogok ezeken a workshop-okon dolgozni. Viszont ez nem valósult meg. Tudom, érzem, hogy tartott tőlem a látásom miatt. Furcsán is nézett rám. Aztán néhány hete elkezdett megismerni. Látta a fotóimat, és mindezt fölözte a magyar est, és a koncertünk. Akkor minden előítélete lehullott, és személyesen jött oda gratulálni nekem, tulajdonképpen mindenért, amit itt csináltam. Sosem mondta ki, de tudom, hogy valahol bánja az aggodalmait. Csuda tudja! Az a helyzet, hogy időre mindig szüksége van az embernek. Velem kapcsolatban meg pláne. Én örülök neki, hogy kivívtam az ő elismerését is, hiszen nem volt könnyű feladat...
Claudietta:
Olaszországból érkezett ez a lányzó, szintén önkénteskedik, Kiatoban. Sajnos az egyik nagy hiba az ittlétem alatt, hogy vele csak az utolsó pillanatban ismerkedtem meg. Nagyon bánom, mert fantasztikus lány. És, hogy olasz, nem is kell mondjak semmit. Temperamentumos, vidám, mosolygós. És szinte ismeretlenül úgy körberajongott a koncertünk után, hogy nagyon meglepődtem rajta. :)
Eleni:
A görög esten úgy ismerkedtem meg vele, hogy álltam a bárpultnál, és énekeltem a számomra nagyon kedves görög zenét. Vagyis csak dúdoltam, mert nem tudom a szöveget. Ő ott állt mellettem, és megtanított pár dalt, csakúgy random szerűen. Nagyon kedves, és igazán varázslatos teremtés. Az utolsó napokban igazán közel kerültünk egymáshoz. Egyik reggel ücsörögtünk a teraszunkon, és megkérdeztem, tud-e olyan sütit, amihez nem kell sütő. Ő kapásból kettőt is mondott, és oly mértékben belelkesült, hogy 10 percen belül már az AlfaVita-ban voltunk, és hamarosan kezdetét vette a nagy nőcis konyhatündérkedés.
Hana:
Nevezhetném akár Hercegnőnek is. Mert különben olyan. Kicsit elkényeztetett "kis fruska", akinél itt volt az ideje, hogy benőjön a feje lágya. Jót tesz neki ez a fél év külföldön. Hana volt a szobatársam. Igazi művészlélek, jól egymásra találtunk. Rendszerint mindig beénekeltük az egész lakást. Nála jöttem rá arra, hogy angolul is lehet lelkizni.
Ioanna:
Ő volt a mentorunk. Talán a leginkább az a személy, akinél érvényes az idő közhelye. Nehézkesen indult a kapcsolatunk. Valószínűleg ő is ugyanúgy tartott a látássérülésemtől, mint Christina. Ráadásul rájöttem arra is, hogy nagyon nehezen enged magához közel embereket. Azt hiszem, ez érthető. Az önkéntes biznisz erről szól. Jönnek-mennek az emberek, így nehéz kapcsolatokat kialakítani. De az idő segített! Talán szintén a koncertünkhöz köthető az előítéletek, és félelmek lehullása. Visszatekintve megértem a távolságtartását, és azt is, hogy miért nem volt 100%-ig mentor. Sok van a vállán, és sokszor inkorrekt módon. Az utolsó napokban már igazán jó haverok lettünk.
Jenni:
A finn kompánia időnként nehezen megérthető és elviselhető volt. Kissé más kultúra! A csajok csacsogtak, vihoráztak egyfolytában, ami egy idő után sok volt. A KisJenni ezt hatványozottan művelte. Mégis megkedveltem egy alkalommal. Pont akkor botlottam belé, amikor egy női beszélgetésre volt szükségem, és pont tudta valahogyan, hogy nekem ez kell. Azóta mindig kitárgyaltuk az ezirányú dolgainkat, egy sör mellett.
Lukasz:
A krézi srác, akit meg kell tanulni érteni. Nem egy egyszerű eset. Mindenen nevet, mindent poénnak vesz, néha még olyan dolgokat is, amikde a nem viccesek. Életem egyik legkeményebb traumáját okozta egy kiatoi partizás alkalmával. De azon túl, hogy tanultam belőle sokat, és a saját malmomra hajtottam ennek lecsengését is, más már nem maradt meg. Nagyon megszerettem. Rendszerint ha kicsit besörözött, odajött, és idióta módjára elkezdett nekem táncolni. Hatalmas kihiívás volt, de megérte.
Panosz:
Ő a főnök! Ahogyan az elején valaki mondta, amolyan kiskirály a maga területén. Nem tudok vele dűlőre jutni, még most sem. Nagyon kedves ember, hihetetlenül nagy intelligenciával, rengeteg nyelven beszél, kellemes a társasága, jó vele beszélgetni, szerettem, amikor büszkélkedett a görögségével. Vidám, többnyire mosolygós ember. Mindenkihez van egy-két jó szava, minden nap. De egy valamit nem tudok megérteni: miért kell az önkéntességet üzletnek, az önkénteseket pedig csak szimplán eurónak nézni? Mindent megtesz annak érdekében, hogy neki minél kevesebbet kelljen költenie az önkéntesekre. Nekünk szerencsénk volt, mert még Magyarországon megkaptuk a pályázati pénzt. De az EVS-esek már időnként szívták a fogukat, ha nem kapták meg időben a jussukat. Amikor elbúcsúztunk, azt mondta, nagyon jó önkéntese voltam, és örül, hogy megismert. Még meg is ölelt, amin meglepődtem. Szóval lehetne másképp is, és akkor igazán jó lenne.
Satu: (nem találtam róla képet, ez elképesztő) Ő az a lány, aki az elején mérhetetlen nagy türelemmel, és odafigyeléssel várta ki, míg megformáltam egy angol mondatot. Sőt! Ha én nem értettem őt, akkor mindig megismételte a mondandóját. Leginkább ő állt hozzám a legközelebb a finnek közül. Teljesen más, mint a többiek. Az egyik legjobb barátom lett odakint.
Takisz:
Sajnos idejekésőn ismertem meg. Egy véletlen utcai zenélés kapcsán lettünk jóban, három héttel a hazautazás előtt. Ő igazán alter pasi. A stílusa, az ötözködése, mindene. Lent dolgozik a Bistro-ban, és ráérő idejében zenél. Mi "jam session"-öket csináltunk, saját örömünkre, és ami azt illeti, végre teljesült az a vágyam is, hogy improvizálhassak zenére énekkel.
Vaya:
Talán nem véletlen, hogy a végére maradt. Róla nem lehet csak pár mondatot íni. Olyan hihetetlen személyiség, egyéniség, akit ha az ember megismer, ajándéknak véli. Nekem ő volt az egyik legnagyobb ajándék a három hónap alatt. Egy temperamentumos görög nő aki reggel gyermekpszichológusként kezdi a napját egy helyi iskolában, majd alszik pár órát a sziesztában, és este 9-re jön a bárba, hogy valami egészen mást csináljon. A vendégek is, az önkéntesek is nagyon szeretik. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült vele személyesebb kapcsolatot kialakítani.
Tőle búcsúztam úgy: "Viszlát! Még látjuk egymást..."
2008. ápr. 30.
- » A finn kompánia búcsúajándékai
- 2008. ápr. 30. 0:06 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Meg kell hagyni, az első negatív benyomások némileg szétoszlottak a finnekkel kapcsolatban. A végére egészen jó kapcsolat alakult ki köztünk, és ennek köszönhető, hogy egy kellemes kis búcsúbulit tudhatunk a hátunk mögött velük.
De a lényeg a tőlük kapott búcsúajándékokon van. Mert kreatívak voltak nagyon. Mindenki kapott valami személyeset is, és mindenki kapott rajzokat:
Az első képen máris én volnék. Egyértelmű, hogy mindenkit - így engem is - a legjellemzőbb helyzetben rajzoltak le. Mikrofonnal a kezemben nagy beleéléssel éneklek. A kép mellett pedig a "Voi Vittu" felírás.. nos, finn nyelvet tudók (Norbi, ha erre jársz) előnyben...
Máté, aki nem lehet más, mint Party Animal. Aki minden nap bulizik, és sosem hagyná ki a legjobb alkalmakat a hepajkodásra.
Balázs, aki könyvet olvas - természetesen a jógáról - és osztja az igét...
2008. ápr. 29.
- » Az utolsó napok Korinthoszban
- 2008. ápr. 29. 23:29 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Ha azt gondolná a Kedves Olvasó, hogy az én szívfájós búcsúbejegyzésem volt az utolsó... nos, nem. Még egy halom csodaszép élmény ért az utolsó néhány napban. Péntektől kezdve nem dolgoztunk, így könnyen kihasználhattuk az utolsó napokat arra, hogy lazítsunk, pihenjünk, és készüljünk a hazautazásra.
Péntek reggel hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy kéne valami ebédet összedobni a többieknek. Meginterjúvoltam Elenit, hogy tud-e valami sütit, amit nem kell sütni, csak úgy magában elkészíthető, és egyszerű. Erre Eleni nagyon felbuzdult, megörült, és máris szaladtunk az AB-ba. Némi bóklászás után kitaláltuk, hogy halavát, és cheese cake-et készítünk.
A sütik után még főztem krumplifőzeléket, Máté pedig saját sa2láta-specialitását prezentálta. És jöttek a népek. A "Beach Flat" és a "Bistro Flat" lakói, valamint Eleni, bűbájos segítőm.
Az ebéd igen jó hangulatban telt. Eszünkbe sem jutott, hogy két nap múlva már útban leszünk hazafelé. Olyan igazán csapat voltunk, sok-sok vidámsággal, és azzal, hogy mindenki beletett valamit magából az egészbe.
Az ortodox húsvétot is sikerült méltán megülni. Voltunk templomban, beszélgettem sokat Anickával, és nagyon elkezdtem sajnálni, hogy őt ilyen későn sikerült megismernem.
Vasárnap pedig nyakunkban a csomagokkal elindultunk hazafelé. Ioanna és Eleni kísértek ki minket a vasútállomásra. Még egy búcsúkávé a "Resti"-ben belefért, majd irány hazafelé.
Ismét repülés, Bécsben kiszállás, és autózás Pestig, majd mindenki a maga útjára. Én a vonatra...
2008. ápr. 24.
- » Búcsúzás...
- 2008. ápr. 24. 20:19 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Nem jönnek a szavak, akármennyire is szeretném. Egész délután azon ügyködtem, mi a túrót tudnék én írni arról a három hónapról, ami nagyon is az életem egyik legfontosabb állomása volt.
Mit érzek? Megszakad a szívem! Görögország lett az otthonom három hónapra, és úgy érzem, továbbra is. Nem tudok elszakadni, és nem tudom, hogy kell-e elszakadjak.
Idő kellett nekem, rengeteg idő, és kevésnek bizonyult. Mert az elmúlt két hétben kezdtem csak el igazán érezni, hogy mi is itt a dolgom. Az elmúlt hetekben tudtam csak bebizonyítani, hogy képes vagyok teljes emberként odaadóan dolgozni valamin. Hogy fontos nekem ez a szakmai gyakorlat, és ismerjenek végre el, és felejtsék el, hogy nem látok jól, és előítéletek, miegymás...
Mára azt hiszem, mondhatom, sikerült! Nagy eredmény volt, hiszen nagyon nagy falakat kellett ledöntenem, és tévhitetet szétoszlatnom. De megérte! Kevés volt az idő! És most, amikor hazataláltam, most kell elhagyjam az otthonom.
Sokszor talán úgy tűnhetett, szenvedtem, unatkoztam itt. Ez sosem volt így. Akadtak ugyan nehézségek, (lakás, munka, stb.) de mára ezek úgy, ahogy rendeződtek, vagy csak már nem érdkel, nem tudom. Ezeket a nehézségeket is sikerült néha derűvel, iróniával áthidalni. Nem maradt meg bennem tüskeként.
A szép és jó dolgokra emlékezem. Az emberekre, akiket itt megismertem. A barátokra, akiket egy életre a szívembe zártam. Ezért fáj a szívem most, amikor ülök a bárpultnál, és az utolsó bejegyzést írom. Nem akarok hazamenni!
Görögországban megtaláltam magam. Megtaláltam azt a mentalitást, amit kerestem. Szeretem az itteni embereket. Az őrültségeket, a pasikat, ahogy udvarolnak, a nőket, akikből két fajta van: nagyon ellenszenves és nagyon kedves. Megszerettem a napot, a tengert, a reggeleket, amikor kávét szürcsölve ülök a teraszon, és csodálom, hogyan tud a tenger ennyiféle színben pompázni.
Szeretem a gyerekeket, a tanáraikat, akik szívvel-lélekkel csinálják, amit csinálnak. Szeretem a bárt esténként, amikor jönnek az emberek. Újak és régiek egyaránt, és beszélgetünk egy ouzó mellett.
Szeretem a pitát, a souflakit, az ouzót, a rakomellót, amiből sosem fogok olyat találni otthon, mint amilyen itt van.
Minden hiányozni fog! A harcok Panosszal a lakásért, az erőfeszítések Ioannával (végtére sikeres volt) az összemosolygások Hana-val, az éjszakai hazaérkezések, vagy a hajnali Máté-féle becsengetések "Te vagy az én hősöm!" felkiáltással.
Mind hiányozni fog! Ezt nem lehet csak így itthagyni. Vagy itt marad egy részem is, vagy visszajövök még Görögország...
2008. ápr. 21.
- » A Patates Projekt
- 2008. ápr. 21. 19:16 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Ezt már pár hete hallgatjuk kisebb-nagyobb örömmel. Christina színházas őrülete elkapta az EVS-eseket. Egy mesejátékon dolgoznak néhány hete, ami a krumpliról szól. Legalábbis igyekszem megérteni, amikor próbálják, netán előadják.
A történet valami olyasmi lehet (persze minden görögül folyik) hogy vannak a katonák. Van két csapat, és játszásiból harcolnak egy kicsit, meg bunyó, meg kardozás, meg menetelés. Majd elesnek, jól kiszenvedik magukat, és a mamihoz könyörögnek ennivalóért - jelen esetben krumpliért. A mami azonban nagyon szigorú, és csak nehezen enged, hiszen a gyerekek nem egészen viselkedtek jól. De végül megkegyelmez, és mindenki boldog, mert kapott krumplit.
A mesejátékba (alapos tanulás után) belevonták a gyerkőcöket is. Mókás kis jelenetek kerekedtek. Arról,. ahogyan tanultak menetelni, majd harcolni. És végül a kiterülés, és az ormótlan "Pstates! Patates!" felkiáltások. (Ebben Lukasz volt az előljáró, időnként ki is rázott tőle a hideg.)
Miután előadták itt, és jól sikerült, még húsvét tájékán a városi rendezvényekre is kimerészkednek majd vele. Sajnos, ezt mi már nem láthatjuk, ergo, én erről már nem készíthetek fotókat...
- » A magyar est
- 2008. ápr. 21. 19:08 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Személyesebb élménybeszámolót írtam itt. Szerencsére rögtön az események után. Nem tudnám most úgy visszaadni.
Izgalmas volt. Először prezentáltunk Mátéval. Kezdtem egy kis magyarórával (ha már egyszer magyartanár vagyok) Tanítottam néhány alapszót a népeknek. Nagyon élvezték, és ügyesen ki tudták mondani a bonyolult szavakat is. Aztán Máté következett a történelem órával. A legjobb, és egyben leghumorosabb a következő párbeszéd volt.
Máté: És akkor 1526-ban egy nagyon fontos esemény történt. Altu (aki török), tudod-e hogy mi az?
Altu: Jöttek a törökök.
Máté: Igen, jöttek a törökök, és leverték a magyar csapatokat, és 150 évig uralták az országot.
Altu: Sorry! :)
Aztán jött a koncert. Unplugged! Bár nem egészen így képzeltem, azért jó volt. És hát a népek. Nagyon élvezték. Nem is hittem volna, hogy ennyire. Azt mondták, érdemes lenne komolyabban énekléssel foglalkoznom. Ezt mondjuk már sok embertől megkaptam, dehát nem ilyen egyszerű a dolog.
Végül pedig magyar zenés party kerekedett. Balázs jóvoltából, aki pakolta a jobbnál jobb magyar zenéket (nagy örömömre Ákost is, sokszor)
2008. ápr. 18.
- » Magyar Est a Youth Centre of Corinthia-ban!!!
- 2008. ápr. 18. 19:09 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Ma este kerül megrendezésre, itteni, talán legnagyobb projektünk, a magyar est! A palettán szerepelni fog egy kis prezentáció Magyarországról, melyet Máté kreál épp mellettem (legjobb múzsa a határidő felkiáltással) Mindezek után pedig megcsillogtatjuk tehetségünket, és zenélni fogunk. Ebben Balázs működik közre gitárosként, jómagam szólóénekkel jelentkezem, és besegít Hana is, aki ebben az esetben ütni és csörögni fog.
Most épp izgulok. A próbák igaen zűrösek voltak. Mindent az utolsó pillanatban csináltunk, de talán összességében véve jó lesz. A repertoárban szerepel majd egy musicalrészlet (Valahol Európában - A zene) A többi pedig élő gitáros nóta lesz. (pl.: Ha én rózsa volnék, Gyöngyhajú lány, Európa, Kispáltól az Emese, és lesz egy angol dal is a Ponyvaregényből "If love is a red dress" címmel)
A zenés előadást pedig hamisítatlan magyar partizás követi majd. Csak és kizárólag magyar zenékkel, egész éjszaka. Sajna pálinka nem lesz, de azt hiszem, az úzó is megteszi... :)
Aki ezt még este 10 előtt olvassa, az nagyon kezdjen el drukkolni.
2008. ápr. 14.
- » Sztrítelős délután
- 2008. ápr. 14. 15:35 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
A sztrítelni szót Balázstól vettem. Tetszik, és nagyon jól meghatározza a szombat délutánunkat. Ahogy Balázs fogalmazott, csapattá lettünk. Mindenki lent volt a Beach Flat udvarán, és különféle dolgokkal múlattuk az időt.
Ő Max, a helyi kutya! Többnyire a KNK körül szokott bóklászni, de ismeri egész Korinthosz. Engem minden este hazakísér, és újabban azt is sikerült elérnem nála, hogy útközben ne álljon meg harcolni a másik kóborkutyával, aki nem szimpatikus...
Ebben a házban lakunk, a harmadikon. Alattunk a Bistro, ezért Bistro Flat.
Máté és Ali a helyi kölykökkel állt le kacsázni a tengerparton.
Takisz, aki a Bistro-ban dolgozik. Jó ismerősünk lett. Fontos dolog köt össze bennünket. A zene! Improvizatíve néagyesben (Balázs, Lukas, Takisz meg én) nekiálltunk muzsikálni. Balázs és Takisz gitáron, Lukas ütősön, én magam pedig vokállal és csörgő tojásokkal segítettem be. Rengeteget improvizáltam, különféle dallamokat. Egészen egyszerűen fantasztikus volt. Azért, mert csak úgy jött, mindenféle tervezés nélkül, és valahol az ilyen az igazi...
- » Péntek esti hangulat
- 2008. ápr. 14. 15:05 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Zajlik az élet a Youth Centre-ben. Igazából nem is tudok sok újat mondani, de annyira megszerettem a fotózást (oké, eddig is szerettem) hogy muszáj néhány képet publikálja, csakúgy jelleggel.
Gőzerővel nekiestünk a péntek este esedékes Magyar Est előkészületeinek. Itt éppen Balázs gyakorol a KNK udvarán.
Folytatódnak a kézműves workshop-ok is. A gyerekek változatlanul lelkesek.
"Hülyegyerekek" ollóval játszanak. Annyira mondjuk nem volt vicces, dehát muszáj volt megörökíteni. És persze azon kívül, hogy Christina leteremtette őket, nem történt komolyabb baj.
Panosz osztja az igét Lukas-nak.
Maris és Anicska tevékenykednek. :)
2008. ápr. 11.
- » A gyerekek tüneményesek
- 2008. ápr. 11. 16:07 | írta: Emberlánya | még nincsenek kommentek
Amióta itt vannak az EVS-esek, egyre inkább folytatólagossá váltak a workshop-ok. Már két-három hete arcokat formáltak (azt hiszem gipszből) amire szemeket, szájakat, hajakat és egyebeket aggattak. Nagyon ügyes munkák születtek!
A gyerkőcök pedig látványosan élvezik a dolgot. Ahogy közéjük csapódtam a kamerámmal, máris mindenki rámstartolt, hogy ezt, az enyémet, azt fényképezd le! Én pedig örömmel tettem eleget ezen kérésüknek.
Ez a kisfiú hihetetlen volt! Én már ilyet nagyon régen láttam. Önfeledten játszott, és dalolászott, és olyan szívszorítóan kedves látvány volt.
A lányok persze nagyon elfáradtak a végére. Főleg Hana! De azt mondják, megéri. Szerintem is...
